Ha tehetem, barangolom az erdőket, hegyeket. Külön öröm számomra, ha a természet csodáit nem csak egymagamban szemlélhetem. Jó pár évvel ezelőtt észrevettem, hogy itt a kollégiumban is van igény természetjárással kapcsolatos programokra. A minap kilencen lehettünk részesei pár olyan álomszép órának, amely ugyan megismételhetetlen, de úgy gondolom számunkra kitörölhetetlen emlék marad. Szept. 15-én, este 17.30 körül szálltunk ki autónkból Penc határában. Gyalog vágtunk neki, a már párónk számára jól ismert ösvénynek. Eltűnt a falu, elhalkult a kutyaugatás. Az erdőben csak a lábunk alatt zizzenő avar, a lehulló makk zöreje, egy-egy szemtelen szajkó éktelen kvartyogása zavarta meg a csendet. Friss, langyos levegő, finom érett som, kicsit fanyar kökény, teljes szélcsend. Ideális körülmény arra, hogy titkos fültanúi legyünk a magyar tölgyesek urai nászának. Még világosban elhelyezkedtünk egy erdővel övezett szántóföld tetején. Ahogy szállt le az est, egyre gyakrabban mordult fel egy-egy szarvasbika tiszteletet parancsoló bőgése. Teljes sötét lett. Néha a csillagokat csodáló, vagy éppen becsukott szemmel hallgattuk ennek az éjszakai világnak furcsa jelzéseit, üzeneteit. Senkire sem kellett rászólni, szinte egy emberként éreztük azt, hogy a természet tiszteletet, csodálatot parancsoló szentélyében állunk. Gyorsan elrepült pár óra, felálltunk, indulnunk kellett. Hírtelen furcsa csattogó hangra lettünk figyelmesek. Szoborrá dermedve hallgattuk két bika háremért folytatott küzdelmét. Pár perc múlva elnémult az agancs csattogás, majd a győztes diadalittas kiáltása hasított végig a völgyön. Az obszervatórium meleget sugárzó aszfalt útján tértünk vissza kocsinkhoz. Édes fáradtság, duruzsoló motor, frissen kavargó élmények, sötétségbe nyilaló reflektor.. Hazaértünk, finom vacsi, de bármi megfelelt volna.
Örülünk, hogy ez az iskola áldoz ilyen programokra, és reméljük, hogy lesz folytatás, köszönjük!
TJ.
