„Társ-program 2011"

A nevelőtestülettel megállapodtunk abban, hogy olyan találkozókat szervezünk, melyekben a sport, munka, kirándulás fog alkalmat teremteni ismerkedésre.
Több iskolánkban működik már az úgy nevezett „TESZI” (Tevékeny Szeretet Iskolája) nevű program, melyben hasonló a célkitűzés: rugalmasnak lenni minden olyan környezetünkben fellelhető szükségre, amely megoldásának kulcsát magunkban érezzük.

Ennek mottója az a 3000 éve Salamon szájából elhangzott mondat, hogy:

„Aki mást felüdít, az maga is felüdül.” (Péld. 11.25)

2011 márciusában, a 9-10. évfolyam számára hirdettük meg ezt a programot. Az egymást követő találkozásokon öröm volt látnunk, hogy azok a diákjaink, akik az iskolában nem igen jeleskednek, vagy magatartásbeli problémák miatt több ízben is el lettek marasztalva, kiváló empatikus tulajdonságokkal bírnak. Megfigyelhettük, hogy a jó góllövőink számára az jelentett örömet, hogy tiszta helyzetben egy-egy sérült fiatalnak gurították le a labdát, nem félve attól sem, hogy esetleg elbénázza. A programba közvetve olyan tanulók, kollégák is bekapcsolódtak, akik munkadarabok elkészítésével, a hozzánk látogató sérült fiatalok fogadásával, kísérésével segítettek. Ennek a kialakult kapcsolatnak van olyan hozadéka, mely arra sarkall bennünket, hogy érdemes a folytatás.

Tatai János nevelőtanár