Kedves Barátaink!
Talán tudjátok, hogy a Piarista Rend most tartotta Peralta de la Salban,
alapító atyánk, Kalazanci Szent József szül#falujában (Spanyolországban) a 46.
egyetemes káptalanját. Erre a hatévente tartott rendi összejövetelre a világ
minden tájáról érkeztek piaristák. Arról tárgyaltunk, miképpen tudjuk megújítani
az életünket, jobban végezni a küldetésünket, és hogyan tudnánk segíteni
egymást, hogy h0ek legyünk ahhoz, amit alapító atyánk, Kalazancius ránk bízott,
s amit # megálmodott rólunk, piaristákról és rólatok, velünk lév# gyerekekr
#l és fiatalokról.
Az egyetemes káptalan minket választott be a Generálisi Kongregációba,
és megbízott bennünket a rend vezetésével a következ# hat évben. Mi pedig
bátran és der0sen vállaltuk el ezt a megbízatást. Tudatában vagyunk, hogy
mekkora felel#sséggel jár ez a szolgálat, de bízunk abban, hogy segíteni tudjuk
majd rendünket a Kalazancius által megkezdett úton.
Szolgálatunknak ezekben az els# napjaiban szeretnénk kapcsolatba lépni
veletek. Nagy szeretettel köszöntünk benneteket, és kívánjuk, adja meg az Úr
mindnyájatoknak, amire kinek-kinek szüksége van. Gondolunk itt mindazokra,
akik iskoláink tanulói vagytok, akik plébániáinkhoz, templomainkhoz tartoztok,
kollégiumainkban vagy nevel#otthonainkban éltek, s mindnyájatokhoz,
akik valamilyen formában hozzánk kapcsolódtok.
Küldetésünknek ti vagytok a címzettjei, nevel# szolgálatunkból ti részesedtek.
Tudnotok kell, hogy az egész piarista közösség a szívében hordoz
benneteket, minden szeretetünkkel, gondoskodásunkkal felétek kívánunk fordulni.
Az egész nagy piarista család értetek él. Felajánljuk nektek, hogy kísérünk
benneteket életutatokon, és átadjuk mindazt a jót, amit ismerünk és megtapasztaltunk.
Meggy#z#déssel és reménykedve mondjuk nektek: együtt igen2
is lehet egy igazságosabb és testvériesebb világot építeni, ha mi magunk egyre
igazságosabbá és szolidárisabbá (másokkal, a gyengébbekkel együtt érz#vé)
válunk, és szorgalmasan elvégezzük a ránk bízott feladatokat. Életünket és
id#nket a ti nevelésetek és oktatásotok szolgálatába állítottuk. Szeretnénk segíteni
és kísérni benneteket személyiségfejl#désetekben, és szeretnénk megismertetni
benneteket azzal a gazdagsággal, amelyet a Názáreti Jézus által felkínált
életmód felfedezése jelent: a jézusi életmódot választhatjátok személyiségetek
igazán mély tartalmának és középpontjának. Felajánljuk nektek a segítségünket
és az imáinkat. Kívánjuk, hogy legyen meg bennetek a vágy a növekedésre,
s hogy ki tudjatok magatoknak alakítani egy olyan életprogramot,
élettervet, amely meghatározza majd döntéseiteket, segít felfedezni a hivatásotokat.
Kívánjuk, hogy ti is részt tudjatok venni a mindannyiunk által áhított új
világ építésében.
Mindnyájatokat nagy szeretettel köszöntünk tehát, és felajánljuk nektek
szolgálatunkat, hogy karöltve dolgozhassunk a piarista rend, a piarista közösségek,
iskolák és egyéb jelenléti formák növekedésén, hogy azok szerint az értékek
szerint tudjunk élni, amelyekre nevelni szeretnénk, s amelyeket
Kalazancius atyánk hagyott ránk örökségül és feladatként.
Ölelünk mindnyájatokat, az Úr áldása legyen rajtatok!
Peralta de la Sal, 2009. július 22.
A Piarista Rend Generálisi Kongregációja:
Mateusz Pindelski, Olaszországért és Közép-Európáért felel#s asszisztens,
Miguel Giráldez, Spanyolországért felel#s asszisztens,
Sergio Fernando Hernández, Amerikáért felel#s asszisztens,
Pierre Diatta, Afrikáért és Ázsiáért felel#s asszisztens,
Pedro Aguado, generális atya.
A Piarista Rend Generálisi Kongregációja:
Mateusz Pindelski, Olaszországért és Közép-Európáért felelős asszisztens,
Miguel Giráldez, Spanyolországért felelős asszisztens,
Sergio Fernando Hernández, Amerikáért felelős asszisztens,
Pierre Diatta, Afrikáért és Ázsiáért felelős asszisztens,
Pedro Aguado, generális atya.



